Felhívjuk a figyelmet, hogy az oldalon szereplő tételek tájékoztató jellegűek. Előfordulhat, hogy az adott tétel jelenleg nincs készleten.
Kérjük, hogy minden esetben szíveskedjen felvenni munkatársunkkal a kapcsolatot telefonon vagy e-mailen keresztül. Megértésüket köszönjük!

Címlap Fotográfia rövid története-Vizitkártya mint a névjegy őse

Fotográfia rövid története-Vizitkártya mint a névjegy őse

 

            „1861-ben kezdettem készíteni látogatásijegy-nagyságú képeket, amely évet mint fényképészetünk jelenének kezdő időszakát vagyok bátor megjelölni. E kis képek feltalálóját bajos meghatározni. Hogy franciák voltak, annyi bizonyos, és hogy még 1856-ban Disdéritől lehetett ez alakban készült képeket látni: az is tagadhatatlan. Mily szép cél van elérve a társadalomba e kis képek által! Úgyszólván az egész földön minden művelt nemzetek közt kitűnt egyéniségeket megismerni segít e találmány. Ezelőtt szépirodalmi lapokban, vagy legfeljebb acélmetszetekben jelentek meg a kitűnőbb egyének arcképei, amikről mindig kérdésül tehetni fel: vajon találnak-e?”  (Veress Ferenc)

         André Adolphe Eugéne Disdéri (Párizs1819március 28. — Párizs1889október 4.) francia fotográfus, - 1852-ben Párizsba ment és hitelből fényképészeti műtermet nyitott. Jó üzleti érzéke volt, de nem volt a legjobb szakember. Felismerte, hogy az addigi fényképészeti eljárások túl drágák voltak a közember számára, s mérsékelni akarta őket. Egy új társadalmi réteget célzott meg, a „piacbővítést” tűzve ki céljául. A normál névjegykártya méretében kartonlapra kasírozott sokszorosított portréfotókat készített, hogy azokat a névjegykártyák helyett használhassák. Átütő sikert ért el ötlete. Divatot teremtett vele, még III. Napóleon is megfordult műtermében, majd Disdéri lett az udvari fényképésze.

(A divathullám 1865 körül már csitult, Disdéri elbukott. Egy nizzai menhelyen halt meg koldusszegényen, félvakon, süketen.)

       A fotográfus ezt a rendkívüli alkalmat felhasználta az ugyancsak 1854-ben szabadalmaztatott vizitkártyák népszerűsítésére. Az ingyen reklám meghozta eredményét. A párizsiak szinte szó szerint ostrom alá vették műtermét, ahol immár nagyüzemi módon, szériában gyártották a mindenki számára elérhető áron kínált kisméretű fényképeket. Az 1850-es években már számos fényképészeti szakkönyv, illetve szaklap segítette a tanulni vágyókat. Így az olcsó fényképek titka és az új párizsi divat híre gyorsan elterjedt az egész világon. 

         Pesten és Budán elsőként Strelisky Lipót, Mayer György, Canzi és Heller, Doctor Albert, Christ Anna, Simonyi Antal, Borsos József és mások követték az „árleszállítást”. A vidéki nagyvárosok ismert fotográfusai szintén hamar megízlelték a vizitkártyák megannyi előnyét. Divald Károly, Veress Ferenc, E. Kozics, Molnár és Brodszky, Ravasz Imre, Bayer Henrik műterméből ezekben az években igen sok kártya került a míves megmunkálású családi fotóalbumokba. A bársony és bőr bevonatú, rézveretes, csatos, olykor zenélő szerkezettel is ellátott albumok fontos jelképpé váltak. Kiderült belőlük egy-egy család története, a rokoni, baráti szálak a társadalmi kapcsolatok egyébként láthatatlan szövevénye. A vizitkártya-ajándékozás nem jelentett nagy anyagi megterhelést, ezek gyűjtése divattá vált a társasági életben. Aki nem kapott ismerőseitől, az vásárolhatott a fényképészeknél. Híres emberek, politikusok, uralkodók vagy ismeretlen, de széparcú nők portréját egyaránt árusították a fotográfusok. Társasági összejöveteleken a vizitkártya albumok lapozgatása, a képekről való beszélgetés fontos része volt a kapcsolat-teremtésnek.

       A vizitkártyák sajátossága a speciális méreten túl az, hogy elő- és hátoldaláról megismerhetjük a szerző nevét, műtermének helyét, szakmai eredményeit, azaz kiállítási sikereit. A verzó-grafika egy-egy fotográfus képeinél is gyakran változott. Ez hozzásegítheti az utókort a fotók minél pontosabb időbeni meghatározásához. Az ismert vagy adattal ellátott képek összevetése az újonnan felbukkanó példányokkal igazán nem nehéz. Így képről-képre jutva egyszer biztosan sikerül valamennyi fotográfusunk munkásságát szinte évnyi pontossággal rekonstruálni. A kisalakú fényképeken kezdetben csak arcképeket rögzítettek. Később már a teljes alakos kép sem számított ritkaságnak, sőt számos esetben két, három, esetleg még több személyt láthatunk a vizitkártyákon. Az idő és a nyersanyag megtakarítása végett olyan kamerákat használtak a fényképészek, amelyek négy vagy több objektívvel is rendelkeztek. Ez lehetővé tette, hogy egyetlen negatívlemezre több felvételt is készítsenek. Az ilyen és ehhez hasonló találmányoknak köszönhetjük a fényképek gyors népszerűvé válását. A kemény kartonlapra ragasztott, kisméretű fényképek, a vizitkártyák hazánkban még az 1940-es években is divatosak voltak. Ezért a legtöbb családban a nagyszülőkről máig őriznek ilyen képeket, amelyeket a műgyűjtők és a múzeumok is szívesen vásárolnak.

        A gyűjtők sokféle szempont alapján keresik és rendezik a régi vizitkártyákat. Van, aki csak bizonyos fotográfusok munkáit gyűjti, mások egy szűkebb földrajzi területen, például egy-egy városban működött fényképészek vizitkártyáira vadásznak. Tudunk olyan gyűjteményről, amely egy adott időszak képeit válogatja, és arra is van példa, hogy műfajok szerint csoportosítják a fotókat. A viselettörténet iránt érdeklődők számára minden kép fontos forrás lehet, mert a ruha, a kiegészítők, a hajviselet, a bajusz és szakáll formája sokat elárul a korról. Van, aki arra vállalkozott, hogy minden fényképésztől csak egy vizitkártyát őriz meg saját örömére és az utókor számára. És arra is van példa, hogy csak a fényképek hátoldala (verzója) miatt gyűjtik a vizitkártyákat. 

 

szentgyorgyi istvanszentgyorgyi istvan 2

 

 


 
Ossza meg a Facebookon
Legyen a rajongónk!
Hírlevél










Hol vagyunk?
Hirdetés
Régi és újabb könyvek, képes levelezőlapok, metszetek, térképek, fotók, plakátok, kéziratok, aprónyomtatványok, régi pénzek VÉTELE és ELADÁSA. Vállaljuk könyvtárak, hagyatékok értékbecslését ingyenes kiszállással.
Kategóriák
Partnereink
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés