Felhívjuk a figyelmet, hogy az oldalon szereplő tételek tájékoztató jellegűek. Előfordulhat, hogy az adott tétel jelenleg nincs készleten.
Kérjük, hogy minden esetben szíveskedjen felvenni munkatársunkkal a kapcsolatot telefonon vagy e-mailen keresztül. Megértésüket köszönjük!

A nónius

noniusz 01

noniusz 02noniusz 03 

Dr. H. Ócsag Imre: A nónius

 

Csalogatóbbnak vélem az elolvasásra, ha ismertetem a könyv születését és magyarázatot ígérek a mű rendhagyó voltára. Rohanó világunkban ugyanis az előszót elolvasni sok ember számára luxusnak tűnő időtöltés.
A témát több mint négy évtizede dédelgetem. Anyagát folyamatosan gyűjtöttem szinte azóta, hogy a nóniusz fajta szülőföldjén, Mezőhegyesen működésemet gyakornokként megkezdtem.
Első pillanattól kezdve az vezetett, hogy keressem e fajta kialakításának és fennmaradásának azokat az objektív okait, amelyeket a közkézen forgó leírások, tanulmányok, könyvek nem tartalmaznak.
A talált forrásmunkák alapján teoretizálás nélkül szigorúan a tényeket kívántam e munkában rögzíteni minden sallang és szépítés nélkül. A tudomány mai állása szerint kívántam magyarázatot adni néhány olyan régi gyakorlati tenyésztői forgásnak, amely a fajta kialakulását úgy tette lehetővé, ahogy az a kor kívánalmainak mindig a legjobban megfelelt. Így sok olyan anyaggal találkozhat az olvasó, amely az eddigi szakkönyvekből, leírásokból hiányzik, vagy legfeljebb csak érintőlegesen van említve.


Nyelv :            Magyar  

Megjelenés :   Mezőgazdasági Kiadó, 1984

Kötésmód :     kartonkötés

Oldalszám :    169

Ár:                  3000 HUF   


 

 

Kérdése van? Meg szeretné vásárolni? Kapcsolattartó: Benyovszky István

 

Nem talált valamit?

Nem találta a honlapunkon amit keres? Írjon nekünk!

Weboldalunk a Budapest Antikvárium több, mint 10000 kötetének és számtalan papírrégiségének csupán töredékét mutatja be.

Kérés

Gépeljük be a képen látható karaktereket!



 
Ossza meg a Facebookon
Legyen a rajongónk!
Hírlevél










Hol vagyunk?
Hirdetés
Régi és újabb könyvek, képes levelezőlapok, metszetek, térképek, fotók, plakátok, kéziratok, aprónyomtatványok, régi pénzek VÉTELE és ELADÁSA. Vállaljuk könyvtárak, hagyatékok értékbecslését ingyenes kiszállással.
Kategóriák
Partnereink
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés