Felhívjuk a figyelmet, hogy az oldalon szereplő tételek tájékoztató jellegűek. Előfordulhat, hogy az adott tétel jelenleg nincs készleten.
Kérjük, hogy minden esetben szíveskedjen felvenni munkatársunkkal a kapcsolatot telefonon vagy e-mailen keresztül. Megértésüket köszönjük!

A görög kultúra aranykora

gorog kultura aranykora 1984

Sarkady János-Ritoók Zsigmond: A görög kultúra aranykora

 

Az ókori görög kultúra vetette meg az alapjait annak a szellemi hagyománynak, amely az európai népeket egymáshoz fűzi. E hagyományra irányítani a figyelmet nem kevesebbet jelent, mint ennek az összetartozásnak a hangsúlyozását a népeket egymástól elkülönítő vagy egymással szembefordító mozzanatokkal szemben. A kötet célja, hogy a megszabott keretek között a lehető legteljesebb képet adja az ókori görögségnek erről a szellemi, művelődési hagyatékáról, belefoglalva a képbe a kultúra minden lényeges vonását: a matematikát éppúgy, mint a költészetet, az orvostudományt és a filozófiát éppúgy, mint a zenét vagy a képzőművészeteket. A műveltség különböző ágainak bemutatását a politikai, gazdasági és társadalomtörtéet rövid áttekintése alapozza meg, anélkül, hogy a kötet művelődéstörténet jellegét elhomályosítaná. A középpontban szükségképpen a görög kultúra virágzásának csúcsa, az i.e. V. század, Periklés százada áll, a szerzők azonban a történeti és kulturális fejlődés előző szakaszát is bemutatják a görög városállamok önálló létezésének kezdetétől, az i. e. VIII. századtól, Homéros korától, és végigkalauzolják az olvasót a Polis bomlásának korszakán is. A második kiadás, amely másfél évtizeddel az első után lát napvilágot, számot vet mindazzal az új tényanyaggal, amelyet a kutatások a legutóbbi időben feltártak, nem kevésbé azokkal az eredményekkel, amelyek a tények értelmezése terén legutóbb születtek, és azokkal az újabb kérdésekkel, amelyekre az ókori görög kultúra iránt érdeklődő kutató vagy olvasó választ vár.


Nyelv :            Magyar  

Megjelenés :   Gondolat Könyvkiadó, 1984

Kötésmód :     vászonkötés, papírborító

Oldalszám :    781

Ár:                  4000 HUF   


 

 

Kérdése van? Meg szeretné vásárolni? Kapcsolattartó: Benyovszky István

 

Nem talált valamit?

Nem találta a honlapunkon amit keres? Írjon nekünk!

Weboldalunk a Budapest Antikvárium több, mint 10000 kötetének és számtalan papírrégiségének csupán töredékét mutatja be.

Kérés

Gépeljük be a képen látható karaktereket!



 
Ossza meg a Facebookon
Legyen a rajongónk!
Hírlevél










Hol vagyunk?
Hirdetés
Régi és újabb könyvek, képes levelezőlapok, metszetek, térképek, fotók, plakátok, kéziratok, aprónyomtatványok, régi pénzek VÉTELE és ELADÁSA. Vállaljuk könyvtárak, hagyatékok értékbecslését ingyenes kiszállással.
Kategóriák
Partnereink
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés