Felhívjuk a figyelmet, hogy az oldalon szereplő tételek tájékoztató jellegűek. Előfordulhat, hogy az adott tétel jelenleg nincs készleten.
Kérjük, hogy minden esetben szíveskedjen felvenni munkatársunkkal a kapcsolatot telefonon vagy e-mailen keresztül. Megértésüket köszönjük!

Magyar állam- és jogtörténet

magyar allam es jogtortenet

Asztalos László-Csizmadia Andor-Kovács Kálmán: Magyar állam- és jogtörténet

 

"Az állam és a jog fejlődéstörténetét hordozó ismeretek tudományos igényű feltárása nem új keletű törekvés. Így a történeti jogtudományok viszonylag tekintélyes időbeli jelenlétéről beszélünk hazánkban is, a jogrendszerek évezredekre visszanyúló tapasztalatainak a rendszerezésében pedig ma már szinte áttekinthetetlennek tűnő nemzetközi tudományos eredményekkel rendelkezünk. Ennek a ténynek a felismerése nyomán vesztette el hitelét az egyetemességre, ill. a teljességre való törekvés, enerválódott, ill. retrográddá merevedett a csak nemzeti sajátosságokat kereső szemlélet. Az állam és a jog fejlődéstörténetének mégis manapság egyfajta sajátos reneszánsza tűnik elénk, amit újabban a nemzeti jogtörténet iránt támadt érdeklődés is éleszt." Részlet az előszóból

 

Nyelv :            Magyar  

Megjelenés :   Nemzeti Tankönyvkiadó, 1998

Kötésmód :     papírkötés

Oldalszám :    559

Ár:                  A tétel elkelt! Előjegyezhető  


 

 

Kérdése van? Meg szeretné vásárolni? Kapcsolattartó: Benyovszky István

 

Nem talált valamit?

Nem találta a honlapunkon amit keres? Írjon nekünk!

Weboldalunk a Budapest Antikvárium több, mint 10000 kötetének és számtalan papírrégiségének csupán töredékét mutatja be.

Kérés

Gépeljük be a képen látható karaktereket!



 
Ossza meg a Facebookon
Legyen a rajongónk!
Hírlevél










Hol vagyunk?
Hirdetés
Régi és újabb könyvek, képes levelezőlapok, metszetek, térképek, fotók, plakátok, kéziratok, aprónyomtatványok, régi pénzek VÉTELE és ELADÁSA. Vállaljuk könyvtárak, hagyatékok értékbecslését ingyenes kiszállással.
Kategóriák
Partnereink
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés